Erdély 2026. június 2-június 6.
Előkészítő szakasz (2026. március 2-2026.június 1.)
A Határtalanul programban való részvétel különleges lehetőség nekünk, magyar diákoknak. Az idén osztálytársaimmal, Éva nénivel, Ari nénivel és Tamás bácsival Erdélybe utaztunk. A tanulmányi kirándulást megelőzően lázasan és kitartó munkával készülődtünk az útra. Minden lehetséges órát kihasználtunk, hogy felkészülten induljunk el a Kárpátok övezte Erdélybe. Több napon keresztül készültünk, kutattunk, hogy szüleink és társaink is előzetes betekintést nyerjenek a várva-várt kirándulásba.
- Beszéltünk Trianonról, a térképen megnéztük az elcsatolt területeket, adatokat elemeztünk.
- Google Maps segítségével térképen végig jártuk az útvonalat: Papkeszitől Gyimesbükkig.
- Határtalanul Barangoló és a Bakancslistán digitális tartalomtár használatával előre megismerkedhettünk Erdély kulturális múltjával és jelenével, történelmével, természeti adottságaival. Érdekességeket olvastunk, ezek segítettek az utazás előkészítésében. Az okosdoboz használata pedig élménnyé tette az ismeretek elsajátítását.
- Felosztottuk egymás között a kirándulás napjait, és a napi úticélokat. A Határtalanul! Barangoló, a Bakancslistán és más internetes forrásokat kerestünk és PPT-t készítettünk.
- A PPT-ket május 11-én mutattuk be egymásnak és szüleinknek. Mindenki a legjobb tudása szerint készült fel a bemutatókra.
- nap: Kolozsvár, Torda – Kincső és Lilla
- nap: Sóvidék – Bálint és Barnabás
- nap: Csíksomlyó, Gyilkos-tó – Alíz és Csenge
- nap: Gyimesbükk – Lili, Ramóna és Olivér
- nap: Fehéregyháza, Segesvár – Anti és Gyuri
Trianon Múzeum meglátogatása Várpalotán a Zichy-kastélyban
2026. május 7.
A Határtalanul program keretei között erdélyi utunk előtt május 7-én ellátogattunk a Várpalotán található Trianon Múzeumba. Bár már tanultunk erről a szomorú eseményről, mégis jól tudtuk, ismereteink hiányosak: csak néhány név, adat, egy évszám. Kíváncsiak voltunk rá, vajon itt közelebb kerül hozzánk ez a fontos esemény? Nagyon vártuk, hogy ez történjen.
Autóbusszal érkeztünk a tőlünk kb 20 km-re lévő városba. A múzeumban már vártak minket, nagyon sok diák érkezett ezen a napon ide. Táskánkat letettük a ruhatárban, majd a tárgysimogató helyiségbe vezettek minket.
A múzeumpedagógiai foglalkozáson az a rendkívüli dolog történt, hogy itt a tárgyakat „kötelező” volt megfogni, kipróbálni. Kézbe foghattuk az első világháború harcterein használt puskát, szuronyt, láttunk korhű pisztolyt, tiszti kardot, felpróbáltuk a katonai sisakot. Kipróbálhattuk, hogy működött a hangtölcsér. Elindíthattuk a gramofon készüléket, hallgattunk korabeli zenét. Kipróbáltuk, hogyan működött egy írógép. Érdekes volt, amikor egy 1940-es rádiót mai csatornákra hangolt a tárlatvezetőnk, és mai adás szólalt meg rajta. Tetszett nagyon, hogy nemcsak láthattuk ezeket a tárgyakat, hanem valóban kézbe vehettük őket.
A foglalkozás után megnéztük a Vagonba zárt nemzet címet viselő kiállítást. Megrendítő volt látni, milyen körülmények között kellett élniük az elüldözötteknek.
A legsokkolóbb a Lövészárok diplomácia kiállítás volt, itt a háború borzalmai, zajai egészen közel kerültek hozzánk.
A múzeumban megértettük, milyen volt az életük azoknak, akik a 20. század elején éltek Magyarországon. Találkoztunk azzal az érzéssel, milyen elveszíteni egy háborút. Hatással van a katonákra, a civil lakosságra, az egész országra. Az előtérben álló fa lombkoronája ránk azzal a hatással volt, hogy ugyan kis ország lettünk, de ez az ország ott lüktet a magyar lakta területek közepén, szívében. Egyre jobban vártuk, hogy egy részét megismerhessük, utazzunk Erdélybe.
Kiss Csenge, Varga Lilla (Bocskai István Református Általános Iskola, Papkeszi)
Kirándulás 2026. június 2-június 6. Erdély
2026. június 2. kedd
Mindenki izgalommal várta ezt a napot. Az sem okozott gondot, hogy a busz hajnali 4 órakor indult Papkesziről. Azt gondolom, hogy nem nagyon aludtunk azon az éjszakán. Mire az iskola elé értünk, már ott volt a busz, és arra várt, hogy megteljen gyerekzsivajjal. Miután elbúcsúztunk szüleinktől elindultunk északkelet irányba, hogy Ártándnál átlépjük a határt.
Útközben Románia egyik legforgalmasabb útján Nagyvárad és Kolozsvár között Bánffyhunyadon düledező házak közül kimagasodó eklektikus, arannyal díszített épületekre figyeltünk fel. Kiderült, hogy ezek a cifra paloták tulajdonképpen lakatlanok, tulajdonosaik külföldön dolgoznak, és csak nyaranta használják kis időre a házaikat.
Kolozsvár fontos állomása volt utunknak, hiszen itt vettük fel idegenvezetőnket, Andrást. Vele robogtunk tovább a viharral együtt Torda irányába. Úgy szakadt az eső, hogy a tájból nem sokat láttunk. Mikor a sóbarlanghoz értünk nem kényeskedhettünk. Villámléptekkel mentünk a busztól a bejáratig, bízva abban, hogy nem ázunk el teljesen. Azonban a bánya belseje teljes mértékben kárpótolt bennünket. Tizenhárom emeletnyi lépcsősoron jutottunk le egy fantasztikus, trapéz alakú terembe, a Rudolfba. A falakon megülő sókristályok csillogása egy mesevilágba repített bennünket. Rengeteg dolgot láttak ezek a falak az idők folyamán. Sajtraktártól kezdve óvóhelyen át már gyógyászatra is használják a termeit. Legérdekesebb azonban az volt, hogy megfoghatóvá vált, honnan kerülhet az ételünkbe a só.
Tele élménnyel indultunk el a buszunkhoz, hogy Székelyszentléleken a Becsali panzióban vacsorázzunk, majd Farkaslakán megkeressük szálláshelyünket.
Este egy tündéri kis fogadóban mindenki elfoglalhatta a szobáját. boldogan rendezkedtünk be, hiszen tudtuk, hogy még négy napig az lesz az otthonunk.
2026. június 3. szerda
Ezen a napon az időjáráshoz igazodva a Zetelakai-víztárolót, a Békás-szorost és a Gyilkos-tavat, valamit Székelyudvarhelyet indultunk felfedezni.
Reggeli után már a Zetelaki-víztárolónál nagy élményben volt részünk. Az úton megállt a busz és kb. 50 m-re tőlünk egy hatalmas medvét láttunk, ami ott futkározott egy tisztáson.
Gyergyószentmiklóson az örmény templomot néztük meg. Számunkra érdekes volt látni, hogy éppen akkor volt a ballagás a Fogarasy Mihály Líceumban, akkor vonultak el a végzős diákok, amikor éppen arra jártunk.
A Békás-patak szurdokvölgye a Hagymás-hegységben húzódik. A hatalmas mészkőfalak között sétáltunk, majd András elvitt minket egy mellékútra is, ahol függőhídon keltünk át a túlpartra. Igazi kihívást jelentett számunkra ez a kaland.
A Gyilkos-tóról már sokat hallottunk. Különösen azért voltunk rá kíváncsiak, mért elmúlt évben osztálykiránduláson megnéztük a kistestvérét, a bakonyi Gyilkos-tavat. Mi úgy képzeltük az erdélyi tavat, hogy ugyanúgy az érintetlen természet veszi körül, de ez itt nem így volt. A sok árus, kávézók, büfések kicsit elrontották az összképet. Viszont nagyon finom kürtőskalácsot ettünk!
Folytattuk utunkat a szállás felé. Következő megállónk a Zetelaki-víztároló volt.
Székelyudvarhely közelében Máréfalván gyönyörű festett székelykapukat láttunk.
Székelyudvarhelyen a „székely főváros” nevezetességeivel ismerkedtünk meg. A szobor parkban megpihentünk egy kicsit a hírességek körében. az emlékezet parkjában 13 magyar király, író és más híres ember szobrát tekintettük meg. A város szép épületei a református templom és a városháza.
Elfáradva mentünk Székelyszentlélekre, ahol a finom vacsorát elfogyasztottuk majd a szállásunkra indultunk.
2026. június 4. csütörtök
Ezen a napon a Gyimesekbe indultunk el a reggeli után. Csíksomlyón éppen mise volt, így a templomlátogatást a hazaútra halasztottuk. Viszont egy másik érdekességet mutatott nekünk András: ittunk borvizet, és áztattuk a lábunkat a közeli mofettában.
Az ezeréves határ felé megálltunk a Gyimesi-szorosban, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Csíki-és a Gyergyói-medencékre.
Az Ezeréves határ Csíkszeredától 50km-re, Gyimesbükk település végében található. Ez a történelmi Magyarország egyik legkeletibb pontja. Itt találjuk az Osztrák–Magyar Monarchia egykori határának a határköveit valamint a Monarchia egykori legkeletibb vasúti őrházát. A 30-as számot viselő vasúti őrház az egyik szimbóluma az Ezeréves határnak. A frissen felújított Rákóczi várból kitekintve előttünk már román település látható. Furcsa volt megtapasztalni, hogy milyen nagy is volt Magyarország, milyen sokat utaztunk, hogy elérjük az egykori határt.
Visszafelé tartva Csíksomlyón bementünk a kegytemplomba, ahol csodatévő Szűz Mária szobrát és a templomot csodáltuk meg. A barokk stílus stílusjegyeit fedeztük fel a templomban.
Érdekes volt összehasonlítani a Makovecz-féle Millenniumi templom organikus stílusával, amely a mi református vallásunk templomaihoz jobban hasonlított, így többeknek ez tetszett jobban.
A Nemzeti Összefogás napján este felkerestük Farkaslakán Tamási Áron sírhelyét, ahol koszorút helyeztünk el iskolánk diákjai nevében. A parkban található Erdély első Trianon-emlékműve, amely egy több mint tíztonnás terméskő talapzaton álló öt méter magas apostoli kettős kereszt. Az emlékműnél álltunk meg néhány percre és emlékeztünk az Összefogás Napjára.
2026. június 5. péntek
Harmadik éjszakánk után tettre készen ébredtünk. Házigazdánk a reggelinél finom házi eperlekvárral kedveskedett nekünk. Majd elindultunk felfedezni Erdély számunkra még ismeretlen helyét, a Sóvidéket. Előtte azonban még volt egy fontos tennivalónk, meglátogatni egy igazi erdélyi iskolát. A Benedek Fidél Általános Iskolában nagy szeretettel fogadtak bennünket. Nagyon érdekes és megható volt számunkra, hogy a határtól körülbelül 600 km-re magyarul beszélnek a gyerekek. Rájöttünk, hogy ugyanazok a dolgok érdeklik őket, mint bennünket. Rövid találkozás és egy kis közös sportolás után már újabb élmények vártak ránk.
Következő megállónk Szováta volt. A Fő utcán sétálva, gyönyörűen felújított házak mellett jutottunk el a Medve-tóhoz. A tó környékén sűrű erdő van, sétaösvényekkel és kilátópontokkal. Sétánk során több kisebb sós tavat is láttunk. Természetesen néhányan kipróbáltuk az iszappakolást, hogy megfáradt testünket egy kicsit feltöltsük energiával.
Parajdon sajnos nem tudtuk megnézni a sóbányát, mert a 2025-ös vízbeömlés teljesen elárasztotta az aknákat. A bejárata mellett elsétálva jutottunk el a Parajdi Lepkeházba. Igazi trópusi környezetben élhetnek itt lepkék, amiknek bábjait importálják. Növényekkel gazdagon beültetett terem, kis tó halakkal ad otthont a szebbnél szebb pillangóknak. Igazi kuriózum volt látni a keltetőházban szépen sorakozó bábokat. A ránk szálló lepkékre nagyon vigyáztunk. A látogatás végén Éva néni mindenkinek vett egy citromos-levendulás pillangó alakú kekszet, ami annyira finom volt, hogy a receptjét megkerestük a neten. Katika, Erzsike, Petike! Így hívtak bennünket utunk következő állomásán. Egy sóvágó mester megismertetett bennünket a só történetével és feldolgozásával. Bemutatta, hogy hagyományos szerszámokkal hogyan kell a sótömböket felvágni, alakítani. Sófelhőben hallgattuk végig az előadását, hogy tiszt tüdővel folytathassuk utunkat Korondra.
Korondon egyedül fedezhettük a kirakodóvásár bő választékát. Szüleinknek, testvéreinknek ajándékot vettünk. Néhányan magunkat is megleptük igazi erdélyi libával.
A nap végén Szejkefürdőn felkerestük a legnagyobb székelyként számon tartott Orbán Balázs sírját. Utunk gyönyörűen faragott székelykapuk alatt vezetett, ahol megtaláltuk az 1800-as évekből fennmaradt legrégebbről számon tartott székelykaput is. Visszafele betértünk a Mini Erdély Parkba. Itt gyalog és kisgőzösön jártuk körbe a területet, és vesztünk el a részletesen kidolgozott majd 90 erdélyi épület makettjében.
2026. június 06. péntek
Elérkezett a hazaindulás napja. Előző este becsomagoltunk, hogy ne kelljen reggel kapkodnunk.
Sűrű nap elé néztünk: Fehéregyháza, Segesvár, Kolozsvár, Papkeszi. Fehéregyházán Petőfi kútjánál felelevenítettük életének utolsó hónapjait, majd az emlékműnél elhelyeztük emlékező koszorúnkat, és elszavaltuk legismertebb versét a Nemzeti dalt.
Segesvár meglepetésként ért bennünket. Egy csata helyszínén színes emlékekkel teli várost fedezhettünk fel. A városban sétálva megnéztük a várat, az óratornyot, Petőfi Sándor mellszobrát, a református templomot. Az elmúlt napokhoz képest váratlanul ért Segesváron kevésbé jellemző a magyar beszéd, inkább románul szólalnak meg emberek.
Utunk utolsó állomása Kolozsvár volt, Románia harmadik legnépesebb települése. Kolozsvár egy igazán nyüzsgő város. Megnéztük a Babes-Bolyai Egyetemet, majd megkerestük Fadrusz János monumentális Mátyás-szobrát. A városban tett sétánk során elmentünk Hunyadi Mátyás és Bocskai István szülőházához.
Végül a gótikus stílusban épült Szent Mihály-templomba tértünk be. Itt nem csak a templomépítészet remekművét láttuk, megnéztünk XV. századi eredeti falfestmény töredékeket is.
Fáradtan, de tele élménnyel értünk haza, hogy feldolgozzuk azt a sok-sok élményt és információt, amit 5 nap alatt hallottunk.
A beszámolókat készítették: a 7. osztály tanulói 2026-ban
Értékelő óra 2026. június 12.
Egy hete értünk haza Erdélyből, de pihenésre nem volt időnk. Rengeteg élménnyel a szívünkben telt el ez az egy hét. Kavarogtak bennünk a gondolatok, érzések, a közösen megélt pillanatok. A hét folyamán többször összeültünk az iskolában, hogy saját magunknak is felidézzük az előző héten történteket. Feladatunk is volt, az iskola tanulóinak élménybeszámolót kellett tartanunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy PPT segítségével felidézzük a legérdekesebb pillanatokat, a legmeghatóbb és a legviccesebb sztorikat. Éreztük a felelősséget. Át kellett adnunk az erdélyi emberek, az erdélyi táj, az erdélyi életérzés minden rezdülését, amit tapasztaltunk.
Először mindenki kiválogatta az általa készített több száz kép közül a legjobbakat. Ezeket kimásoltuk az osztálytermünkben lévő számítógépre, majd lekuporodtunk a földre és közösen kerestük a képeket. Ez nagyon sok időt vett igénybe, hiszen közben felidéztük saját és közös élményeinket.
Ari és Éva néni segített a körülbelül 100 kép közül kiválasztani azokat, amik a bemutatóra kerültek. Az osztály nagyobb része az írásos beszámolót készítette a PPT-hez.
A reggeli áhítat keretén belül egy nagy kivetítőn levetítettük a képeket, és élménybeszámolót tartottunk nem csak a diákoknak, hanem az iskola minden dolgozójának. Nagyon jó érzés volt, hogy nem is kellett a papír, mert minden nap, óra és perc élő emlékként élt bennünk. Jó volt látni, hogy minden hallgató élvezi a bemutatónkat. Utána kérdéseket is tettek fel nekünk az úttal kapcsolatban, amire legjobb tudásunk szerint válaszoltunk.
A beszámolót készítették: a 7. osztály tanulói 2026-ban
2026. június 12. A nemzeti összetartozás napja
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (Tamási Áron)
A nemzeti összetartozás napján június 4-én Erdélyben voltunk. Azon a napon koszorúztuk meg Tamási Áron sírját. Beszélgettünk a trianoni békeszerződésről, és felelevenítettük a történelem órán tanultakat, illetve a Barangoló digitális tartalomtárból megismert új tudásunk egy részét.
Az intézményben június 12-én emlékeztünk meg Trianon szomorú eseményéről. Azonban ezen a napon már kicsit másképp láttuk a 15 millió magyar életét. Az úton az idegenvezetőnk azt mondta, hogy az erdélyi emberek nem azt siratják, amit elvesztettek, hanem annak örülnek, ami megmaradt. Ezt a gondolatot mi is magunkévá tettük, és valóban azt láttuk a határ másik oldalán, hogy az ott élő magyarság nagyon nyitott mindenre, és tudnak boldogok lenni. Mindenben megtalálják a jót és a szépet, sokat nevetnek és viccelődnek. Példaként szolgálnak számunkra. Ezért a már időben, jóval a kirándulás előtt kiosztott irodalmi összeállítást is tudtuk más szemmel nézni. Wass Albert, Tamási Áron, Petőfi Sándor, József Attila, Babits Mihály, Vörösmarty Mihály versek és idézetek kicsit többet jelentettek nekünk, mint májusban. Az ünnepi műsor után megkoszorúztuk Papkeszin a hősök emlékére emelt kopjafát.
A beszámolót készítették: a 7. osztály tanulói 2026-ban
